GYIK – ÁRAM – GÁZ KISOKOS

Az eddigi leggyakrabban feltett kérdésekből állítottam össze ezt az útmutatást.

  1. Ha új otthonba költözöm ki intézi az áram-gáz bejelentését, hogyan és mikor?

Ez általában a lakó dolga lenne. Néha a házkezelőség vagy a lakás tulajdonos aláíratnak önnel egy nyilatkozatot arról, hogy egyezik azzal, hogy továbbítják az adatait a helyi/városi energiaszolgáltató felé (aki mellesleg a legdrágább). Ez még nem az érvényes szerződés. Azt postán vagy emailben küldik el önnek. Ha nem szeretné tőlük venni a szolgáltatásokat, akkor nem kell aláírnia vagy a linkre kattintania. Ezt csak akkor ajánlom ha már máshol kötött szerződést! Szívesen segítek a megfelelő szolgáltató kiválasztásában és bejelentésében.

Ha még van áram és fűtés a lakásban, nem tudható meddig. Mivel a bérlő ezeket a lakás átadáskor azonnal lejelenti. Sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy másnapra sötétség várta az új lakót. Ezért cselekedjen mielőbb – ebben tud az Agenturánk önnek díjmentesen segíteni. Sőt ha már lekapcsolták akkor is igyekszünk a legrövidebb időn belül világosságot teremteni.

A tanácsadás és a szerződés megkötése történhet személyesen vagy emailen keresztül – minden lehetséges. Egész Ausztria területén vannak ügyfeleink. J

FONTOS TUDNIVALÓ:  a lakóhely átvételekor fontos a mérő-órák állásának a  leolvasása mert ezzel indul a díjak elszámolása. Az adatokat  ajánlatos a szolgáltatók (energia és hálózati) felé mielőbb továbbítani. Legjobb ha készít  fotókat az órákról, ezzel bármikor igazolni tudja a helyes állást (ha téves lenne az elszámolás).

 

  1. Mennyi a havi díj, hogyan határozzák ezt meg?

Nos, ehhez tudnia kell, hogy a havi díj amit fizet, nem csak a fogyasztást tartalmazza magában. Általában a díj 30%-50%-a az amit a fogyasztásért fizet. A többi: hálózati díjak, alapdíj, adók és egyebek. Ezeket akkor is fizetni kell ha nincs fogyasztás.

Minden körzetnek megvan a saját hálózati (Netzbetreiber) szolgáltatója (pl. Bécsben ez a Wiener Netze). Ők felelösek a csatornák lefektetéséért, a vezetékek bevezetéséért a házakig, a mérő órák kezelésért…stb. Tehát a hálózati szolgáltató az aki tudja, hogy ön mennyit fogyaszt és ezt az adatot az energiaszolgáltatónak továbbadja. Ha új helyre költözik akkor az előtte ott lakók fogyasztása alapján lesznek meghatározva a fizetendő díjak.

Tudnia kell azt is, hogy Ausztriában éves elszámolások vannak. Tehát amit havonta fizet azt nem az aktuális valós fogyasztásra fizeti, hanem ez  egy előre meghatározott átalány. Az évente egyszer történő mérő óra leolvasás után kap egy éves elszámolást (Jahresabrechnung), ahol pontosítanak – ha többet fogyasztott mint amennyit fizetett – rá kell fizetnie, ha kevesebbet –akkor kap vissza. De! A ráfizetés más miatt is lehet (lásd 4. pont).

 

  1. Mennyi a hűségidő, mi van ha a lejárta előtt elköltözöm?

A fogyasztói jogvédelem előírja, hogy maximum 12 hónap lehet a hűségidő. Persze lehet, hogy vannak szolgáltatók akik ennél hosszabb időre íratják alá önnel a szerződés – ez jogtalan, tehát 12 hónap után ugyanúgy felmondható. Viszont lehet, hogy ez jutalék-vesztéssel jár. (lásd  5. pont)

Tudnia kell azt is, hogy a hűségidű CSAK arra vonatkozik, hogy ennek a lejárta előtt nem válthat energiaszolgáltatót. Ha ez előtt költözne el, akkor bármikor felmondható a szerződés. Egy energiaszolgáltatóval kötött szerződés – NEM VIHETŐ TOVÁBB, NEM RUHÁZHATÓ ÁT MÁSRA, NEM VEHETŐ ÁT! Minden szerződés névhez, címhez és óraszámhoz kötött!

 

  1. Mit jelent az, hogy ár garancia?

Az ár garancia (Preisgarantie) azt jelenti, hogy a szolgáltató a szerződésben lévő időre garantálja, hogy nem fogja megemelni a  tarifát (Energie und Grundpreis), tehát nem éri meglepetés az éves elszámolás alkalmával. Persze feltéve, hogy  a fogyasztása nem változott.

 

  1. Hogyan lehet energiaszolgáltatót váltani s megéri-e?

A váltás nagyon egyszerű s mégse az. Miért?  Azért mert Ausztriában jelenleg 140 energiaszolgáltató közül lehet választani. Ha végig szeretné böngészni az ajánlataikat – sok időre és jó ismeretekre lenne szüksége. Igen, tudom, hogy vannak olyan oldalak amelyek összehasonlításokat végeznek.  Nos, kipróbálhatja, de ajánlom, hogy nagyon jól olvassa át a kisbetűs részeket! Agenturánk ingyen szolgáltatása: összehasonlítások elkészítése, tanácsadás, – magyarul és  a váltással kapcsolatos teljeskörű ügyintézés.

Az, hogy megéri-e szolgáltatót váltani több tényezőtöl függ: először is az éves fogyasztástól (1500 kWh-ig – nem biztos, hogy érdemes vele foglalkozni), a ct/kWh díjától, az árgaranciától és a bónuszoktól (Neukundenbonus, Neukundenrabatt) …s még több más tényezőtöl is amit tanácsadásaim során átbeszélek az ügyfeleimmel.

 

  1. Mennyibe kerül a váltás?

A váltás maga nem jár semmilyen költséggel, sem a szolgáltatók sem az ügyintézők/üzletkötők (mint Agentúránk) felé.

Vélemény, hozzászólás?